Friss topikok

Keresés

Könyvkritika - Keress

2006.10.03. 13:43 harzol2

Mikor megláttam ezt a könyvet, akkor egyből tudtam, hogy el fogom olvasni.
Mintha csak a Keresőblog témáját próbálták volna leírni könyv alakban legalábbis ez volt az első gondolatom.
Gyorsan megrendeltem a könyvet - természetesen az internetről - majd elkezdtem olvasni. Az első 2 fejezet ugyan nem sok újdonságot jelentett a számomra, de azt a témát feszegette, ami érdekel, azaz a netes keresést.
A harmadik fejezet egy visszatekintés az időben és a keresés hőskorával foglalkozik. Az Archie-tól kezdve halad a Yahoo, Altavista érintésével a Google felé. Közben betekintést nyújt a korszak egyéb fontos szereplőinek történetébe, így a Goto és az Excite is szóba kerül. Engem teljesen lenyűgözött, hogy mai szemmel nézve egy egészen egyszerű ötletből hogyan csináltak több milliárd dollár értékű internetes cégeket fiatal srácok. Ez persze az érdekességen kívül csak arra jó, hogy az ember elgondolkozzon azon milyen jó is lett volna 10-20 évvel ezelőtt az USA-ban élni és megvalósítani ezeket az ötleteket mások előtt.Keress - John Battele
Az újabb fejezettel a könyv rátér a legfőbb témájára azaz a Google születésére és történetére. Lenyűgöző a sztori, bár azt azért kétlem, hogy a netről nem lehetne legalább ennyi információt összevadászni. Itt mindenesetre össze van szedve és magyarul van, ami nem egy hátrány. Konkrét szereplőkön keresztül mutatja be a szerző (John Battele) az események alakulását, így például az első komolyabb Google táncot, vagy az Overture történetét. Természetese a többi kereső is terítékre kerül és az AdWords sem maradhat ki. A keresőoptimalizálásról elég érdekes véleménye van a szerzőnek, így például azt is megemlíti, hogy a SEO ipar Kelet-Európában virágzik. Nekem végig olyan érzésem volt, hogy a könyv írója néhány területen nem igazán mozog otthonosan és csak más források alapján összehozta a könyv egyes részeit.
Innentől kezdve egyébként számomra már kevésbé volt érdekes a könyv, mert az aktuális problémák (Kína, adatszolgáltatás) és a Google Tőzsdei bevezetése annyira a közelmúlt és a jelen része, hogy legtöbben sok mindenre emlékszünk belőle. Azért érdekességeket itt is lehet olvasni, de ezek nem szakmai jellegűek.
A szerző jövőre vonatkozó elmélkedései számomra kifejezetten idegesítőek voltak, bár lehet én vagyok túlságosan földhözragadt. Néhány dologba túl sok mindent belemagyarázott, van amit nem is igazán értettem, máskor pedig olyan egyszerű dolgot próbált elmagyarázni, mint a blog.
Összességében a könyv érdekes, nem bántam meg, hogy elolvastam, de nem erre számítottam. Én egy kicsit történelemkönyvnek tekintem, mert a terület, amivel foglalkozik túl gyorsan fejlődik ahhoz, hogy a jelennel érdemben foglalkozhasson.
Aki tehát tanulni akar és hasznosítható információkra vágyik az továbbra is maradjon az interneten, de aki szeretne többet tudni az előzményekről és néhány dolognak a hátteréről olvasni, az nyugodtan vegye meg a könyvet, mert nem fogja megbánni.

5 komment

Címkék: google könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://kereso.blog.hu/api/trackback/id/tr5015581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gábor · http://20y.hu/ 2006.10.03. 15:23:13

A könyvet én is ajánlom a témában érdeklődők számára, a Weblaborra küldtem anno könyvajánlót a Keress!-ről.

Róbert · http://www.hazkepviselet.hu 2007.02.10. 12:16:05

Elégé drágálom, ahoz hogy a te szavaiddal élve egy történelmi könyvet olvasgassak, nagyjából azokat leírják amiket itt is elolvashatsz a netem meg plusz a rizsa.

Befektetés, tőzsde · http://tozsdesed.googlepages.com 2007.02.20. 16:14:14

Esetleg azt tudja valaki, hogy tőzsdével kapcsolatos könyveket merre lehet lelni?
Olyan kereső érdekelne amely szép borítóval
és esetleg tartalmi leírással együtt adja meg
a találatokat?

Admin · http://www.googletop10.hu 2007.09.29. 17:52:07

Nem tudjátok, lehet még kapni a könyvet valahol?

Laca · http://www.gyorsettermek.hu 2008.03.11. 21:34:54

Én most vettem a tescoba 2880.- ért. :)
Kiváncsi vok rá, örülök hogy kaptam még :)
Majd leírom a véleményem is.
süti beállítások módosítása