Friss topikok

Keresés

Celldorado - Nyerj egy iPhone 3G-t!

2008.11.27. 14:43 harzol2

Sok helyen látni ezt a hirdetést és minden bizonnyal sokan rá is klikkelnek, hogy aztán nagyon könnyen "nyerjenek".
Közülük a figyelmetlenebbek rögtön be is söprik a balekok fődíját, azaz napi 480 forint kiadást.
Az apróbetűs részek között ugyanis meglapul a lényeg. A mobilszám megadásával a gyanútlan nyertes feliratkozik egy méregdrága és értelmetlen szolgáltatásra. Leiratkozni persze van aki csak az első több ezer, vagy több tízezer forintos száma után próbál, míg mások azonnal kapcsolnak, csak épp leiratkozni már nem megy olyan könnyen.
A "szolgáltató" persze busás haszonra tesz szert és valószínűleg cseppet sem érdekli, hogy ezt miként érte el.
 
Ügyeskedők mindig is lesznek. Figyelmetlen emberek is.
Ennek ellenére szerintem a többség úgy látja, hogy mindezt mégsem kellene megengedni. Ez már nem csupán ügyeskedés, hanem egyenesen a fogyasztók megtévesztése.
Van nekünk fogyasztóvédelmi hatóságunk, aki úgy tűnik nem tesz semmit, pedig a Celldorado-nak nem ez az első ilyen akciója. Persze mivel külföldi cég és egy másik külföldi cégen át hirdet lehet meg van kötve a keze.
Mindazonáltal a magyar mobilszolgáltatóknál biztos meg lehetne fúrni az efféle ügyeskedőket, csak éppen ez nekik anyagilag nem érdekük. A bevétel egy része ugyanis őket gazdagítja.
 
Mit lehet hát tenni?
- Tiltakozni a lehető legtöbb fórumon. Mobilszolgáltatók, hatóságok, google.
- Az AdSense megjelenítők bekapcsolhatják a konkurens hirdetés szűrőt, mint ahogy én is tettem. (celldorado.com)
 
Ugyan jó ötlet lenne, a hirdetéseikre klikkelgetni és ezzel költségessé és kevésbé hatékonnyá tenni a "kampányukat", de ilyet az AdSense rendszerben nem szabad. :)))
 
A lényeg, hogy az ilyet nem kellene hagyni.
Direkt nem linkelem a "szolgáltatót", de aki kíváncsi rá könnyen megtalálja, ha rákeres a cím szövegére.

 

26 komment

Címkék: hirdetések adsense átverés

A bejegyzés trackback címe:

https://kereso.blog.hu/api/trackback/id/tr79791423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fuff 2008.11.27. 16:28:22

Konyorgom ez mar ezereves tortenet, millio helyen volt mar szo rola. A ceg meg amugy torvenyesen jar el, a vasarlonak kell elolvasnia az aprobetut. En is tevedtem mar celldorados oldalra, akkor egy Macbook Air volt a nyeremeny. De elolvastam az aprobetut es csendesen elkuldtem oket az anyjukba.

A problema ott van, hogy az oldalon barkinek a telefonszamat meg lehet adni. Gyanitom kuld a rendszer valami igazolo sms-t de szerintem meg igy is beszopjak paran.

Osszegezve, a legnagyobb problema ezzel, hogy nem nekem jutott eszembe :)

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2008.11.27. 16:35:05

ez egy nagyon szemét reklám, én jó dühös lettem mire végigolvastam. Azt nem tudtam, hogy ki lehet az ilyen reklámot kapcsolni..köszi az infót!:)

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.11.27. 16:41:36

Le lehet ám tiltani az emelt díjas SMS-ek fogadását!
Hogy hogyan, azt mindenki guglizza ki magának. Nem vagyok hajlandó túlságosan akadályozni az evolúciót.

RoFä 2008.11.27. 17:11:10

Nemvagyok grammar nazi, de a "búsás" azért nagyon böki a retinám.

Egyébként az ilyen sunyi csalókat négybe vágnám, és várfokra szegezném. Sokat tesznek azért, hogy a hagyományosan toronymagas magyarországi internetpenetráció és úgy általában az online kultúra még jobban virágozzék, mint Rodosz májusban.

V. 2008.11.27. 17:28:36

Én rendesen be is dőltem ennek a marhaságnak. Csak nekem nem volt semmiféle apróbetű, amikor regisztráltam!!
Fogtam is a fejem, h hogy lehetek ekkora balfék... 9 év netezés után képes vagyok bedőlni ennek a trükknek. Szerencsére nem volt ilyen 8,5 éve :D. Fogy az agysejtem... le kéne szokni az egyetemről... :)

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.11.27. 17:31:48

azt nem értem, hogy egyáltalán ezt a fogadott sms utáni fizetést miért nem tiltják be ha kell valami majd küldök sms-t emelt áron és akkor tiszta az ügy! ez az egész csak törvényesíti a lehúzást.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.11.27. 17:38:37

ellenségeidnek a telefonszámát kell megadni ilyenkor, és majd ő felkavarja az állóvizet. :)

habakukk 2008.11.27. 17:39:17

Mindent elmentettem a telefonomba / a három sms-t is / s elmentem vele a fogysztóvédők hadiszállására. Ők is kipróbálták és a napokba csapnak le rájuk. Igaz, hogy majdnem 1500 ft-ot fizettem, de megérte. Tessék vigyázzni, mert sokan vannak és újra termelődnek.

huu 2008.11.27. 17:47:32

A probléma ott van hogy akik ezt beszopják azok 90%-a GYEREK!

És ezt tudja a hirdetés készítője is.
Tudatosan rájuk hajt.
Gusztustalan.

hu_neutrino 2008.11.27. 17:51:22

Én alapból nem kattintottam ezekre sosem, de ha nem tévedek, kötelező feltüntetniük az etikai kódex linkjét jól látható formában, abban pedig vállalják, hogy pl. nem fognak ingyenesnek feltüntetni nem ingyenes szolgáltatást, és egyértelmű formában feltüntetik az egyszeri és rendszeres költségeket.
Ennek ellenére én is tapasztaltam a "nyerj egy iránytűt a telefonodra" és ehhez hasonló hirdetéseknél, hogy gyakorlatilag percekig olvasgathatja a hirdetést az ember, mire rájön, hogy egyáltalán miről is van szó! És ott is ott az etikai kódex, aminek majdnem minden pontjával ellenkezik a hirdetés. Be kell őket panaszolni. Főleg aki regisztrált.

nyakló 2008.11.27. 18:08:25

Rohadjon meg az ilyen LEHÚZÓ Cég . Hol van a Szerencsejáték Felügyelet ilyenkor? meg a rendőrség meg a többi(Megasztár?)

aha 2008.11.27. 18:27:26

Azaz fuff nevű hozzászóló potenciális rabló.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.27. 18:31:14

Ki az a balfasz, aki elhiszi, hogy kap egy iphone-t, ha megtalálja a 3 különbséget?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.11.27. 18:42:58

AnyádnakPalánkot: Nyugodj meg, sokan megcsinálnák ezt úgy is, hogy kapj is valamit, akár egy menő telefont is.

Mi a lényeg: Ha megtalálod a különbségeket akkor kapsz egy kupon kódot. Ha a kupon kódot használva 3 évre előfizetsz a szolgáltatásukra (kedvezménnyel) akkor megkapod az iPhone-t csak be kell menni "aláírni" is, aláírod a 3 évet, naponta jön az emelt díjas SMS, ha lemondod, akkor ki kell fizetni egyösszegben a hűségnyilatkozat alapján a hátralévő SMSeket, és a telefon náluk feltüntetett listaárát.

SMSt csak utána kapsz. Napi 5-öt.

Vagy jobb megoldás: Ha megvan a megoldás akkor 3, 6, vagy 12 hónap előfizetés után jár a megnyert készülék. Naponta 5 emelt díjas SMS.

Nincs átverés, valóban megkapod :D

Mac 2008.11.27. 19:24:41

Itt egy link, amin elvileg le lehet tiltani az egyik ilyen emelt díjas SMS-el garázdálkodó cég (Artiq Mobile B.V) által küldendő SMS-eket:

www.mobileguardian.tv/form.php?country=HU

bálint 2008.11.27. 19:28:44

sziasztok,

most találtam a posztot, és véletlenül belefutottam a wiwen ennek a reklámnak a durva verziójába is, mikor _nincs_ két szifon egymás mellett, hanem egy darabon kell megtalálni a három "különbséget" :)
shot: melyviz.net/celldorado-iphone-ad.jpg

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2008.11.27. 20:00:01

Mac!

Én azon az oldalon meg nem adnám a telefonszámomat. Gyanús, hogy ugyanaz a cég (Celldorado), mint aki az iPhone játékot is műveli.

Ki tudja mit kezdenének a telefonszámoddal.

g-easy 2008.11.28. 15:46:48

Arról nem is ír senki, hogy a szolgáltatónál le lehet tiltani az emelt díjas sms fogadást.. én letiltottam.. innét megeheti még akkor is, ha feliratkozok.. nem tud küldeni..

HGG 2009.01.02. 03:32:42

CIKK RÓLUK :
Kinyírják a mobiltelefonos cukrosbácsikat
www.mobilport.hu/?r=11651

Tisztelt Szolgáltatók és Felhasználók .

Ezúton szeretnénk jelezni, hogy a cikkben szereplő Celldorado.com magyar partnere /
partnerei 2009 január 01-én 15 órakor hack-ker eszközök alkalmazását használva törte
fel Nemzetközi Csoportunk egyik Portálját {{ zalaclub.hu }}, amin agresszív reklá -
mot helyezett el a cikkben is említett csalás propagálására.

------------------------------------------------------------------------------
Registrant:
Lorand Media
Puskin utca 5-7
Budapest, Bd H-1088 HU

Domain Name: CELLDORADO.COM

Administrative Contact, Technical Contact:
Lorand Media
Puskin utca 5-7
Budapest, Bd H-1088 HU
+ 36 361 3343925

Record expires on 17-Mar-2011.
Record created on 17-Mar-2005.
Database last updated on 1-Jan-2009 09:58:19 EST.

Domain servers in listed order:

NS1.BLINCK.NET 194.140.230.50
NS2.BLINCK.NET 194.140.230.250
------------------------------------------------------------------------------

A tulajdonosok és elkövetők megkeresését elindítottuk. Felhívjuk azoknak a Szolgálta -
tóknak a szives figyelmét, akik ezek tudatában tovább támogatják ezt a csalást, azok az
elkövetők ezírányú büntetőügy alá vonható magatartását is pártolják. Továbbá jelezzük,
hogy minden partnerünknél és fórumon felhívjuk erre a felhasználók figyelmét, valamint
az elkövetőket támogatók nevét és közvetlen adatait is nyilvánosságra hozzuk.

HUN GLOBE GROUP

HGG 2009.01.02. 05:28:25

Felkérünk minden Hazai felhasználót, hogy ezt a felhívásunkat helyezze el az általa is lá -
togatott fórumon / fórumokon : Így védve azokat a fiatalokat ( gyerekeket ) és jóhiszemű
polgártársainkat, akik már áldozatúl estek ; Illetve megelőzés céljából a további csalás or -
szágos megszüntetése érdekében. Tegyünk valamit egymásért ! Holnap a Te hozzátarto -
zód lesz áldozat !

HUN GLOBE GROUP

szöszkehölgy 2009.09.28. 12:58:26

A Cellorado olyan, mint a gazos árokpart megbújó csalánnal. Egyszer mindenki beszopja...

Döglött macska · http://www.pallas70.hu/tb-berugy-tanfolyam.php 2009.10.29. 18:15:30

@HGG:
Ez most komoly?
Hackerek? Most akkor maffia van, vagy mi?
süti beállítások módosítása