Friss topikok

Keresés

Internetes pénzkeresés formái

2007.05.10. 18:16 harzol2

Igen sok weboldal foglalkozik az internetes pénzkereséssel és rengetegen is érdeklődnek iránta. A fellelhető tartalmak nagy része azonban semmit nem ér, csupán az internettel mostanában ismerkedő és naiv emberek szárnypróbálgatása, akik ezáltal újabb kezdő netezőket fertőznek meg.
Persze nem kizárólag ilyen "lehetőségekkel" találkozhatunk. Vegyük sorra a kínálatot.
 
  • E-mail olvasás, szörfözés


Legkomolytalanabbak az e-mail olvasásért, netezésért pénzt kínáló oldalak.
Az elsősorban fiatalok körében népszerű pénzkereseti lehetőséggel szinte teljesen kizárt, hogy bárki valóban bevételre tegyen szert. Ezek a rendszerek tulajdonképpen ingyenes piramisjátékok, melyek a reklámok olvasásért kínálnak különböző összegeket. Kifizetést meghatározott összeg elérése után ígérnek. Rengeteg van belőlük és népszerűségük legfőbb oka, hogy a tagok saját gyarapodásuk elősegítése érdekében halálra dicsérik a rendszereket és váltig állítják, hogy ők bizony már komoly pénzeket keresnek így. A beszkennelt csekkekkel, lebegtetett ezer dollárokkal próbálják rávenni az újakat, hogy alájuk regisztráljanak. Az eredmény azonban elmarad és a korábban lelkes tagok után nem marad más, mint pár újabb próbálkozó, valamint az ingyenes tárhelyeken elhelyezett kezdetleges agitáló honlapok.
Ilyen volt a Spedia, a magyar Mailtronic, vagy a most divatos Agloco.
 
  • Internetes termékek
E-mai olvasásért, reklámnézegetésért nem fogunk pénzt kapni
Egy fokozattal komolyabbak azok a rendszerek, melyek valamilyen terméket is alátolnak a piramisjáték szervezésnek és már pénzt is beszednek. Ezeken többnyire valamilyen netes terméket kell értékesíteni. Például elektronikus könyveket, vagy domainneveket. A "termékek" általában semmire nem jók és csak arra szolgálnak, hogy segítsék tovább értékesíteni ugyanezt az árut. Feltételezem itt valóban megkapja a pénzét az, aki több tucat embernek sikeresen eladja az amúgy igencsak felülértékelt és szinte hasznavehetetlen szolgáltatást, vagy e-terméket. Konkrét példaként most csak a WS végződésű domain nevek jutnak eszembe, valamint a "Hogyan keress pénzt az interneten" jellegű elektronikus könyvek.
Én még részben ide sorolnám az interneten népszerűsített "Gazdag Papa" jellegű rendszereket, ahol a termék célja egyezik a fentiekkel, ám könyv, társasjáték... formájában testet is öltenek.
 
  • MLM az interneten
Wellbiz, pénzkeresés interneten MLM-el
A következő szinten az internetes Multi Level Marketing (MLM) rendszerek állnak, ahol már valós termékek forgalmazásán van a hangsúly. Belépődíj (kezdőcsomag) mindig van, de többnyire a tagtoborzás és egyes esetekben az áru értékesítése is az interneten zajlik. Minden más folyamat az offline MLM hálózatokhoz hasonlóan zajlik. Az MLM-et sokan utálják, túl agresszívnek tartják a hálózatépítési módszereket. A gyakran csodaszernek beállított termékek méregdrágák tudnak lenni és az is tény, hogy a belépők igen nagy része sose fog ebből megélni. Egyes esetekben csak több órás online prezentáció, vagy személyes találkozón derül ki, hogy a telefonon, e-mailben, interneten kínált internetes (otthon végezhető) pénzkereseti lehetőség mögött egy Multi Level Marketing rendszer áll. Támogatói többnyire tagok valamelyik MLM rendszerben és a hatásos értékesítés érdekében adnak a megjelenésre, külsőségekre. Az ilyen lehetőséget kínáló weboldalak ennek következtében már elég komolyak és nemegyszer hirdetik is őket.
Mindenki maga döntse el, hogy adott esetben mennyire tartja jónak a termékeket és hatékonynak az MLM-et, mint értékesítési formát.
Példaként az Amway-ből alakult Vebso-t és a Wellbiz-t tudom említeni.
 
A fenti 3 pénzkeresési formával a Keresőblogon nem kívánok részletesebben foglalkozni, talán érződik is rajtam, hogy én nem különösebben támogatom őket. Az ezekhez kapcsolódó hozzászólásoknál pedig komolyabban veszem a moderációt.
Maradt azonban még internetes pénzkereseti forma, mely már szorosan kapcsolódik a Keresőblog profiljához:
 
  • Partnerprogramok
Libri Partnerprogram
Interneten jól értékesíthető termékek (könyvek, CD-k, DVD-k...), vagy szolgáltatások eladásai után jutalékot fizető rendszerek. Webáruházak által létrehozott partnerprogramokhoz (affiliate programok) csatlakozni általában ingyen lehet és valós jövedelemre lehet velük szert tenni. A partnerprogramot indító cégek többnyire komoly vállalkozások, melyek gyakran igazi üzlethálózattal is rendelkeznek. Bevételre a weboldalakon elhelyezett reklámok, vagy szöveges hirdetések után számíthatnak a rendszerhez csatlakozók, méghozzá nem megjelenés, vagy kattintás alapon, hanem kizárólag a vásárlás, esetleg ellenőrzött regisztrálás után. A weboldalakon elhelyezett reklámokban egy egyedi azonosító szerepel, így az arra klikkelő látogatók a jutalékot fizető partner oldalán nyomonkövethetőek és az általuk generált forgalom után a jutalék a reklámozó számláján jóváírható. Az értékesítéshez kapcsolódó minden feladatot a webáruház üzemeltetője végzi és a jutalékot meghatározott összeg felett számla ellenében fizeti ki a partnerprogramban résztvevőknek. Csak igen komoly látogatottságú weboldallal, vagy a reklámozni kívánt termékhez szorosan kapcsolódó témájú oldal birtokában érdemes regisztrálni a partnerprogramokba. A linkre, reklámra klikkelők nagyságrendileg 1-2%-a generál vásárlást. Ha tudjuk oldalunkon mennyi a hirdetésre kattintók aránya (pár százalék már jó), akkor kiszámolhatjuk, hogy ez a pénzkereseti forma csak bevétel-kiegészítésre alkalmas. Példának a Libri-t, Árukereső-t, Sportingbet-et, Adriatica-t említeném, illetve a Google jövőben ezen a területen induló rendszerét, mely szintén a partnerprogramokban használatos Pay-Per-Action elvén működik és az AdSense-en keresztül használhatjuk majd.
 
  • Fizetett hirdetések
Hirdetések megjelenítéséért, illetve az azokra történő klikkelésekért fizető rendszerek.
Nagyobb forgalmú weboldalakon a legfőbb bevételi forrás a fizetett hirdetések megjelenítése lehet. Weboldal üzemeltetők magunk is szerezhetnek hirdetőt, vagy hirdetési hálózat segítségével is próbálkozhatnak, ám újabban a kulcsszó alapú hirdetési rendszerek előretörése tapasztalható, főleg a kisebb oldalak esetében.
A hirdetésekért idő alapon, megjelenés alapon (Pay-Per-Impression), vagy átklikkelésenként (Pay-Per-Click) kapott bevétel nagysága nagyban függ az oldal látogatottságától és témájától, de saját értékesítés, illetve hirdetési hálózat általi értékesítés esetén a hirdetővel/közvetítővel kötött megállapodástól is.
Bevételre ebben az esetben is csak komoly látogatottságú weboldalnál lehet számítani, de napi 100 egyedi látogató felett már érdemes lehet kulcsszó alapú hirdetési hálózatokhoz csatlakozni. Ezeknél nem kell várni arra, hogy a hirdetők érdeklődését felkeltse a weboldal, hanem a hirdetési rendszer automatikusan megjeleníti a weboldal tartalmához kapcsolódó hirdetéseket és többnyire a látogatók hirdetésre klikkelései után fizet, melyet maghatározott összeg felett vehet fel a weboldal tulajdonosa általában számla ellenében. Ilyen hirdetési hálózat a Google AdSense, Etarget, CTnetwork.
 
Természetesen léteznek egyéb internetes pénzkereseti formák is, melyekkel itt nem foglalkoztam. Biztos vagyok benne, hogy az internetes pénzkeresési lehetőség után kutatók nagy része pont ezeket az otthonról internet segítségével végezhető munkákat keresni, ám őket ki kell, hogy ábrándítsam. Nem jellemzőek az efféle munkák és amelyek mégis fellelhetőek azok is komoly szakmai tudást igényelnek és vállalkozóként végezhetőek. (pl. programozói munkák, általában webes területen)
Mindazonáltal várom az észrevételeket azzal kapcsolatban, hogy mely pénzkereseti formákat maradtak ki.
 
Mint a fentiekből látható az internet se váltja meg a pénzkeresés világát. A könnyű pénzszerzési lehetőségek általában komolytalanok és erősen átverés szagúak, a valóban működő lehetőségekhez pedig le kell tenni valamit az asztalra. Legyen az egy népszerű weboldal, vagy valamilyen szakmai tudás.
Bármibe is vágnánk a fejszénket előtte alaposan tájékozódjunk a témában és az első pár tucat találatot nézzük meg a Google-ben.

21 komment

Címkék: hirdetések adsense pénzkeresés partnerprogramok affiliate

A bejegyzés trackback címe:

http://kereso.blog.hu/api/trackback/id/tr8173795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Pályázat · http://forrascentrum.hu 2007.05.25. 09:11:19

Köszi ezek hasznosak voltak. Bár nem hinném, hogy ez az út a milliók felé.

Dávid 2007.06.14. 12:37:37

Ezek érdekes infók. És mivan akkor ha tényleg fizet valamelyik cég például amelyik e-mail-t küld? Megaztán csak lehet valami ebben az egész internetes pénzkeresésben. Különben akkor miért lenne egy csomó cég amelyik internetes számlát nyit, például az E-gold? És miért lennének közvetítők is mint például az Omnipay? Csak nem azért vannak, hogy a nagy semmit utalják át.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2007.06.14. 13:12:47

Lehetnek kivételek, így egy-egy kifizetés is törénhet, de ezek a cégek arra építenek, hogy lehetőleg senki ne érje el a kifizetési limitet. (Eleve úgy dolgozzák ki a rendszert, hgy így legyen.)
Az ilyen fizetős levelek hatékonysága a SPAM környékén lehet, amiből kiszámolható, hogy a hirdetőknek mennyit ér.

Ami az internetes számlákat illeti: Nem ezek a "kifizetések" adják a forgalmukat. Rengeteg más dologra használják a komolyabbakat (pl. online vásárlás, átutalás).
Persze ezek között is akad jópár, ami valójában nem működik és kb. olyan komoly, mint az e-mailes cégek.

Dávid! Kicsit használtam a Google-t és azt tudom neked még plusz mondani, hogy a Csajozásitanácsok.hu is az "Internetes termékek" kategória. Attól se várj csodát. :)

Kerti Gábor · http://www.nemetauto.extra.hu 2007.06.26. 11:07:41

Én most kezdtem el csinálni egy komolyabb saját weblapot, ami Német autómárkákkal fog foglalkozni. Pont azért csinálom, hogy később kitudjak belőle venni egy kis pénzt. (itt kb anynira gondoltam, hogy az internetet kifizessem belőle).És az én oldalam, hasonló jellegűre akarom csinálni mint a totalcar, vagy a vezess.hu. Tudom ehez idő kell, és befektetés, de addig jó egy unaloműző dolgonak, na meg persze hátha bejön. Am tényleg nagyon keveset utal a google.com de más reklámozókkal is megfogom próbálni.

S. Zoltán · http://mellekes.extra.hu 2007.07.08. 14:19:39

Szerintem ez a legjobb!

Szőts Tihamér · http://www.vizsgazz.hu 2007.07.10. 10:19:31

Szerintem is a Google AdSense a legjobb!
Fő, hogy jól meg legyen pakolva szavakkal a weboldalad és sok legyen a külső hivatkozás, ami oldaladra mutat.
Így lehet sok látogatód.
Ha soklátogató van, már csak ki kell kísérletezni, hogy milyen elrendezésben a leg hatékonyabbak a hirdetések.
Ebből akár meg is lehet élni, ha jól csinálja az ember... nem is akárhogyan!

Keresőoptimalizálás, keresőmarketing blog · http://hungarianseo.blog.hu 2007.07.19. 08:49:19

Szerintem egy dolgot kihagytál a felsorolásból :)
Az online fogadás is ide sorolható, és az bitosan fizet is.
Ha nem túl nagy occokat tesztel meg tehát 1,1-1,3 akkor azzal nagy eséllyel fogsz nyerni.
Nem olyan veszélyes, mint ahogy elsőre hangzik :)

Ronald 2007.08.19. 14:10:12

Én amondója vagyok hogy ne vágjatok bele olyasmibe ami nem biztos hogy fizet. PL: A Surf cégek, az e-mail cégek stb.Ezek mind csalók.Ezt tapasztalatból írom.PL én a SURFJUNKY-t próbáltam elértem 100 dolcsit és mikor ki kellett volna fizetniük annak rendje módja szerint töröltek az oldalról.Mocskok.Egyébként igaz a legjobban fut most a google.

Etalon · http://eurobarre.fw.hu 2007.09.13. 19:49:33

Keress pénzt surfbarral! Csak futtatni kell és gyűlnek is a pontok, melyeket Eurora váltanak havonta, bővebben az oldalamon: www.eurobarre.fw.hu

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2007.09.13. 21:14:33

Ja. Remélem azért azt is elolvastad amit írtam ezekről.

póker · http://www.everestpoker.com/S15D5Q/ 2007.09.26. 17:44:16

100$ ajándékba, pókerezz és keress pénzt!

Roberto · http://www.top-start.hu 2007.10.14. 21:55:14

Pénz-partnerprogram-hirdetés
Kedves Barátom!

Ha van weboldalad,

legyél tagja INGYEN Magyarország első fapados hirdetési rendszerének!


Mely egyrészt segít weboldalad ismertségének növelésében, (ezáltal
szélesebb körben népszerűsítheted terméked, illetve szolgáltatásod).
Másrészt, segít abban, hogy weboldalad révén JÖVEDELEMRE tegyél szert.
Ismerd meg a Top-Start Hirdetési Rendszert: www.top-start.hu

A regisztrációhoz szükséges ajánlói kód: 250

www.top-start.hu

Noémi · http://yuki84.freebase.hu/ 2007.12.28. 12:14:10

Hmm... Kár, hogy a Librihez minimum bt-vel kell rendelkezni :( Ez volt az egyetlen, amit még nem ismertem.
Azért nem rossz összeállítás :)

Mari 2008.03.06. 23:06:14

Mellesleg arra lennék ki váncsi, mégis milyen fizetôs munkák léteznek az interneten,pedig sokan ajánlgatnak sok félét.

Székely András · http://tomographyblog.com 2008.06.29. 17:33:23

Köszi ezt a listát!
Sok hasznos információ van benne. Remélem a közeljövőben lesz ennek a cikknek folytatása is.
Az az igazság, hogy egyszer én is belevágtam egy MLM rendszerű netes üzletbe. Sajnos nem jött be, meg tényleg rossz minőségű termékeket próbáltak eladni marha drágán. Mondjuk aki "alatt" voltam, az megélt belőle. Na mindegy! Majd keresünk pénzt máshogy!
További jó munkát kívánok ehhez az értékes bloghoz!
Majd regellek a GoldenBlog-ra!
András

Huszár József · http://www.vitaminbank.hu 2008.08.17. 22:07:47

A legfontosabb persze, hogy legyen látogatottsága az oldaladnak, különben nem lesz nagy a bevétel. Emellett persze sok más tényező is fontos lehet: a honlap design-ja, a hirdetések elhelyezése, hogy mennyire látható stb.
Sajnos én is találkoztam már nem fizető partnerprogrammal, viszont ezt bátran merem ajánlani: www.vitaminbank.hu/webaruhaz/index.php?show_aux_page=3 Remélem most sikerült azért újat találni a nap alatt. Sok partnerprogrammal ellentétben már 1000Ft-tól fizet.

Sciennetguru · http://www.sciennetguru.hu 2008.12.16. 14:26:41

Sokan sokféle képpen tudnak online pénzt keresni, de mindenkinek volt aki mutatta az útat.

www.sciennetguru.hu

Szaffy 2009.01.03. 18:23:58

Bár valóban sokféle kereseti lehetőség van a Neten, én mégis a Sciennet-et részesítem előnybe. Mindenkinek bátran merem ajánlani. Ingyenes, és nem kötelez semmire.
www.akcios-vasarlas.com

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2009.03.23. 22:00:25

Jééé. Ide született 2 MLM-es komment a végén.

Hát igen. Van aki még elhiszi, hogy a vásárlásból fog megélni. :)

Luxi_Karesz 2010.01.05. 18:41:57

Vicces nem, a két sciennet-es? :)