Friss topikok

Keresés

Libri partnerprogram bénázás

2006.11.24. 15:11 harzol2

Kezd nevetségessé válni amit a Libri online könyvesboltja művel a partnerprogramjában résztvevő weboldal üzemeltetőkkel.
Október közepéig működött a Libri régi honlapja és azzal együtt a partnerprogram is. Alapvető gondok voltak a rendszerrel, mert nem mérte jól a kattintásokat és nagyon nagy valószínűséggel az azokhoz köthető vásárlásokat sem. Persze ezt nem mindenki vette észre, de azért a komolyabb partnerek minden bizonnyal fennakadtak rajta.
A Libri is sejthette a komoly gondokat, mert új tagokat már nem engedett csatlakozni a rendszeréhez és a reklamáló levelekre is csak olyan válaszokat küldtek, hogy megértésünket kérik és a honlap megújulásakor a probléma meg fog oldódni.
Nos a Libri.hu azóta megújult, ám a partnerprogram még nem indult el. Kezdetben 1 hetes csúszást írtak, ám ez már több, mint egy hónapja volt. Azóta semmi nem történt, legalábbis semmi olyan, ami a program résztvevőit érintené.
A régi linkek most a Libri nyitóoldalára dobják a látogatókat, amivel túl sokat nem veszít az online könyvkereskedés, ám a partnerek egy fillért sem látnak belőle.
Az interneten az egyik legjobban eladható áru a könyv. Nem kell felpróbálni, könnyen szállítható és nem fog minket meglepetés érni, mikor átvesszük. A Libri hamar ráérzett, hogy milyen irányba kell nyitnia és a partnerprogram is nagyban hozzájárult az elért sikerekhez. Sokan kezdték ugyanis "reklámozni" a könyváruházat és a Librinek csak a haszon egy kis részéről kellett lemondania. Legtöbb esetben még arról sem, hiszen, mint minden ilyen programban itt is volt kifizetési minimum, amit a többség nem ért el.
Most azonban a talán legnagyobb internetes könyvkereskedés kockáztatja eddig elért pozícióját, hiszen egyetlen dolog miatt nem esett még bele a virtuális szakadékba, az pedig nem más, mint a komoly konkurencia hiánya.
Tettem egy kis kitérőt a többi online könyvkereskedés honlapjára, de nem igazán találkoztam partnerprogramra utaló jelekkel. Ahol mégis előfordul ilyen, ott valami hihetetlenül el van bonyolítva, vagy szinte megtalálhatatlan. Ráadásul a "konkurencia" oldalai  több esetben minőségileg igen gyengék, kínálatuk szegényes, így nem érdemes azokat hirdetni.
Persze a partnerprogramok igen ritkán hoznak komolyabb bevételt az ahhoz csatlakozott tagoknak, de előfordulhatnak kivételek. Ezeknek a kivételeknek a száma viszont idehaza a lehetséges mértéknek is csak töredéke, köszönhetően a könyvkereskedelem területén tapasztalt szerencsétlenkedésnek.
Akik tehát a hazai affiliate lehetőségeit igyekeznének kihasználni, azok reménykedjenek, hogy a Libri (vagy valamelyik komoly vetélytársa) egy használható és működő partnerprogrammal áll elő a közeljövőben.

19 komment

Címkék: pénzkeresés libri partnerprogramok affiliate

A bejegyzés trackback címe:

https://kereso.blog.hu/api/trackback/id/tr9718787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Norbi · http://www.arukereso.hu 2006.11.25. 12:21:15

Önreklámozni szabad? Nekünk is van partnerprogram, igaz nem CPA hanem CPC, ami weboldal tulajdonosoknak még jól is jöhet. Könyvkínálat tényleg nem a legjobb (többek között a fent említettek miatt), de tapasztalataink azt mutatják, hogy műszaki cikkek és hw/sw területen is sokat ki lehet hozni a rendszerből.

Akit érdekel (akár egyedi megoldás is) jelentkezzen bátran.

Ha pedig arcátlan önreklámnak minősül amit írtam, töröljétek a postot! :)

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.11.26. 21:25:58

Szabad!
Ez szerintem kifejezetten hasznos információ sokak számára. Én például eddig még nem hallottam, hogy van partnerprogramotok.
Könyv abból a szempontból nagyon jó, hogy minden témáhouz kapcsolni lehet.
Megnézném a partnerprogramotokat, de 404-es hibába futok az oldalatokon. :(

Skime 2006.11.27. 15:56:42

A 404-es hiba mellett nekem a regisztracios link se mukodik nalatok.

sajt · http://amon.hu 2006.11.28. 12:26:25

Azért a Bookline is elég nagy lehet. Érdemes végigmenni a Rákóczy úton, és bal fele nézni a Libri után. Ott nyitottak egy könyvesboltot.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.11.28. 13:45:54

Én meg sem találtam a Bookline partnerprogramját, pedig tudom, hogy van (volt?).

sajt · http://amon.hu 2006.11.28. 16:12:47

Ez is érdekes corporate.bookline.hu/ .
Ha van, akkor jól eldugták. Egyébként, tényleg úgy néz ki, hogy volt, de már nincs.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.11.29. 18:38:43

Megoldották. Most jött a mail, hogy megy a partnerprogram.
Lehet korábban kellett volna erről írnom. :)

sajt · http://sajt.tumblr.com 2006.12.03. 00:37:22

A librinél vagy a bookline-nál?

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.12.03. 17:53:28

A Librinél. Véleményem szerint nem is lett rossz. Bármelyik oldalra linkelhetsz, a statisztika pedig online és működik.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.12.08. 13:16:16

Gyanús nekem ez a Libri.
700 feletti látogatóból 0 vásárolt.
Ez így karácsony előtt több, mint érdekes.
Ha netán valakinek már van eladása az szóljon. Ígérem én is meg fogom tenni, ha ilyet tapasztalok.

slam · http://szakdolgozatiras.hu 2006.12.28. 22:37:22

Libri parterprogram sztori:
Kb. 3 éve inditottam egy honlapot és úgy gondoltam jó dolog ez a Libri partnerprogram. Nosza, egyből ment a mail. 1-2 hét múlva visszaírták, hogy sorry, de túl gagyi az oldal. (Igazuk is volt.)
Eltelt 3 év, a honlap megújult, szép, pörgős és akkor jött a mail, hogy megújult a Libri partnerprogramja és bár regisztrálni nem lehet, de a régi kódommal be tudok lépni.
Egyből írtam az ügyintézőnek, hogy itt gubanc van, engem anno nem vettek fel, de jelenleg érdekelne a dolog, nézzék meg az oldalt.
Semmi válasz.
Aztán kaptam még két szabvány mailt a parterprogram használatáról, stb... (amit a nem létező kódommal tudnék használni..)

Szóval ez a partnerprogramosdi nálam nem jött be.
A Bookline különben is jobb, mint a Libri!;))
Őket kellene nyaggatni, hogy indítsanak el egy partnerprogramot...;))

Dávid 2007.06.14. 13:31:02

És ezzel a partnerprogrammal mi a helyzet? magyarmilliomos.fw.hu/

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2007.06.14. 13:37:04

Én szintén a "2-es" pontba sorolnám, mint inernetes termék.
Tekintetbe véve, hogy mekkora kereslet van az ilyen termékek iránt (hozzávetőleg 0) megkockáztatom, hogy az életben senki nem kapott még tőlök pénzt és nem is fog.

Chris · http://www.felizgat-lak.hu 2008.04.18. 09:04:39

Nekem sem jött be a Libri partnerprogramja, de a nagy lapokon kívül sok esetben jobbak a kis cégek partnerprogramjai...

Huszár József · http://www.vitaminbank.hu 2008.08.17. 22:49:32

Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagy könyvesbolt, mint a Libri, ilyen gyermetegül álljon hozzá a partnerprogramhoz. Szeretnék egy jól működő programot ajánlani, letesztelt, működik: www.vitaminbank.hu/webaruhaz/index.php?show_aux_page=3

k014 2008.09.21. 14:13:44

Régebben én is használtam a libri partner programját, de majd egy fél év alatt 0 bevételt hozott. Nemrég összegyűjtöttem a nagyobb partner programokat:
www.kezdolapom2007.hu/partnerprogram.php

Lehet értékelni és véleményt mondani, melyik fizet, melyik nem. Így talán sikerül ezzel a módszerrel egy kis bevételhez jutni mindenkinek :)

abauj 2009.08.18. 12:32:13

Megsúgom! Rövidesen egy egész jó könyves partnerprogram indul a Books.hu -nak. Már érdeklődtem. Az oldal tartalmához igazodó könyveket tesznek ki és folyamatosan frissítik azok tartalmát. Kis programozás és lassacskán csordogál a pénz. Több külföldi oldalon működik ilyen, szerintem jól megoldják. Érdemes érdeklődni náluk, linkcserére is van mód. Kereső elhelyezésre is van mód.

borcsok 2011.09.27. 16:52:28

Én is csatlakoztam a librihez. Most ebben a hónapban 140 000 ft forgalmat bonyolítottam le. Persze én könnyen mert a linkpark.hu egyik szerkesztője vagyok. Aki akar az hirdetheti weblapját nálam. Csak keresd a szerkesztők között a Börcsök Attila nevet. Nos én a Librinél eddig 7000 ft ot kerestem de még nem értem el a kifizetési szintet. Hát remélem fizetnek.
süti beállítások módosítása