Friss topikok

Keresés

Verseny a pillangosziv.hu domain névért

2006.07.25. 15:35 harzol2

Alig telt el pár nap a Keresőoptimalizáló verseny meghirdetése óta és máris 27100 találatot ad a Google az eddig nem létező pillangószív szóra.
Az érdeklődés minden várakozást felülmúl és a versenyzők lelkesedése olyannyira nagy, hogy már a pillangosziv.hu domain is bejegyzés alatt áll. Ráadásul több aktív igénylő is bejelentkezett, akik anyagi áldozatra is hajlandóak a győzelem érdekében.

Kíváncsian várom, hogy kinek sikerül megszereznie a domain nevet. Egy lelkes amatőrnek? Esetleg egy keresőoptimalizálással foglalkozó vállalkozásnak?
Jelenleg a többi domain végződés még szabad, így a népszerűbbek közül a .com és .info is, ám feltehetően ezek sem maradnak sokáig gazdátlanok.
Másik nagy kérdés, hogy ezeknek a domain neveknek a megszerzése jelent e majd előnyt a versenyben és ha igen, akkor mekkorát. Az biztos, hogy a verseny ezzel közel sem dől el, sőt még érdekesebb lesz.

A versenyen részt vevő oldalak már most nyertesnek érezhetik magukat, hiszen rengetegen keresnek rá a különböző keresőkben a pillangószív szóra és kattintanak rá a találatokra. A Keresőblog ugyan nem szerepel az első 10 találat között, ám már most is több tucat látogató érkezett a google-ből és mind egy valamit keres. A pillangószívet.

17 komment

Címkék: google domain seo keresőoptimalizálás pillangószív

A bejegyzés trackback címe:

https://kereso.blog.hu/api/trackback/id/tr3611753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tapir · http://www.ls.hu/pillangosziv 2006.07.25. 16:22:26

"pillangószív": 1–10., összesen: kb. 63 000 találat. (0,08 másodperc)

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.07.25. 16:42:58

Ezt a kommentedet megmagyaráznád?

mrbond 2006.07.25. 16:54:54

név szerint:
1860 pillangosziv.hu Voxinfo Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. 23VNET Kft. 2006-07-24 10:11:55

1861 pillangosziv.hu Mobil Média Stúdió Kkt. 3 IN 1 Hosting Bt. 2006-07-24 10:52:11

1862 pillangószív.hu Voxinfo Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. 23VNET Kft. 2006-07-24 10:11:55

1863 pillangószív.hu Mobil Média Stúdió Kkt. 3 IN 1 Hosting Bt. 2006-07-24 10:52:11

tapir · http://www.ls.hu/pillangosziv 2006.07.25. 17:14:22

a közben elért 63000 találatra utaltam

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.07.25. 18:20:39

Más adatközpontból kaphatjuk a találatokat, mert nálam még mindig "csak" 27100.

szipeter · http://keresomarketing.blogter.hu 2006.07.25. 18:29:32

Sajnos ez a helyzet a verseny végén is előállhat, hogy a különböző adatbázisok különböző oldalt fognak hozni első helyezettnek. Erre szerintem ki kellene találni valamit a későbbi viták megelőzése érdekében

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.07.25. 18:35:10

Szerintem pont a távoli határidő miatt nagyon kicsi az esély erre.
Az adatbázisokat ugyanis szinkornizálják egymással, így max. kissebb késések lehetnek, mint pl. most az én esetemben.
Az pedig, hogy az utolsó nap legyen egy "előzés" az élen elég valószínűtlen.

tapir · http://www.ls.hu/pillangosziv 2006.07.25. 18:39:44

A kollégám gépén 27.500-at mutat, az én gépemen pár napja beállítottam egy ingyenes DNS-t, biztos ezért lehet ez a különbség, de akkor valószínűleg a sorrendet sem ugyanúgy látjuk.
www.ls.hu/pillangosziv/google.png

szipeter · http://keresomarketing.blogter.hu 2006.07.25. 19:22:56

Hát szerintem az éles verseny miatt előállhat ez a szitu, de ne legyen igazam. Az adatbázisokat meg persze szinkronizálják egymással, de mindig van néhány, ami picit máshogy működik, ahol próbálgatja a Google az új szűrőbeállításokat

zsolti · http://www.jox.hu/ 2006.07.25. 21:29:48

Nekem 38700-at mutat, de ami szomorúbb, hogy ellentétben a tapir által linkelt képen, ezen csak a nyolcadikak vagyunk :)

Amúgy visszatérve a postra: szerintem nem lesz akkora előny a pillangosziv domain. Túl frissek lesznek még - egy több éve bejegyzett stabil, sok backlinkkel rendelkező domain általában nagyobb érték. Persze lehet, hogy a "domain név-keresendő szó" egyezőség itt mérvadóbb. Meglátjuk.

Pillangószív.wyw.hu · http://pillangosziv.wyw.hu/ 2006.07.25. 21:53:42

Elképzelhető, hogy előny lesz a pillangosziv domain, de véleményem szerint nem lesz döntő fontosságú, mivel a verseny "Pillangószív" és nem "Pillangosziv" kifejezésre lett meghirdetve. És tapasztalataim szerint a Google, keresési eredményeknél, csak az ékezet nélküli kereséseknél játszik döntő szerepet a domain név egyezőség. Javítsatok ki, ha tévednék. Abban pedig maximálisan igazad van, hogy a mi barátunknál számít a domain kora. Sőt az a jóslatom, hogy egy-két hónapon belül, egy kicsit felborul a jelenlegi sorrend, a Google, új lepokat "kicsit futtató" üzletpolitikája, /vagy algoritmusa? :) / miatt. Persze e-kifejezésre minden lap új, akkor lehet hogy beadja a kulcst? :)

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.07.26. 07:57:12

Változás az élen.
Úgy látszik tényleg csak késnek az adatok tapir adataihoz képest, mert nálam most pont az a top10, mint nála volt tegnap este.
Vezet tehát a Zsolti féle jox.hu cikk.

Aki jóst keres, az keresse tapirt. :)

Gál Kristóf · http://www.primodesign.hu/pillangosziv/pillangosziv 2006.07.26. 08:43:15

Harzol, megkérdezhetem, hogy sikerült kitalálnod a "pillangószív" kifejezést? :)

tapir · http://www.ls.hu/pillangosziv 2006.07.26. 09:03:26

Az OpenDNS-t használom, ha valakit érdekel: www.opendns.com/

Ja és nálam már 96800 találat :)

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2006.07.26. 09:32:19

Rákerestem arra a google-ön, hogy: legszebb magyar szó
A google ezt az oldalt adta elsőnek és itt szerepelt a pillangó és a szív szó is: www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kjc/0/26327/1

Miután akkor már órák óta próbáltam kitalálni valamit, így elfogadhatónak ítéltem ezt a szóösszetételt.

tiny · http://mrtiny.hu 2006.07.26. 13:54:11

Látom megy a verseny elég rendesen :) Kíváncsi leszek, hogy ki nem unja meg év végéig :)
süti beállítások módosítása